Itt az elején be kell, hogy valljam egy gyereknevelési könyvet sem olvastam el, nem követtem irányzatokat... Vekerdy volt az egyetlen aki átsegített a gyereknevelés nehézségein. Mindig mond valami olyat amit a magamévá tudok tenni, ami pont akkor pont ott hangzik el amikor szükségem van rá és én mosolyogva bólogatok, hogy ez az, hogy akkor próbáljuk meg úgy és eddig még mindig bejött.
Mi Vekerdyvel éltük túl az óvodát, az ő tanácsára választatottunk iskolát, amikor szar anyának éreztem magam és úgy gondoltam, hogy csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy nem tudok egyszerre dolgozni, 3 gyerekkel lavírozni, kristálytiszta rendet tartani, finomakat főzni és mosolyogni mindenkire és hogy ezt mindenki meg tudja csinálni, meg "hogy anyáink is simán megcsinálták" csak én vagyok ennyire szerencsétlen akkor jött :
„Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”
És most, hogy az én rózsaszín angyal arcú kis hercegnőm 9 évesen tomboló tini lett, aki napjában tízszer úgy néz rám, hogy simán tudom, hogy hülye vagyok és magától érthetődő, hogy ahhoz amitől ép szenved én simán nem értek, úgyhogy ne is fárasszam magam...azt meg hogy ha szemmel lehetne ölni naponta kétszer tuti a szívemet markolászva esnék össze már meg se kell említenem, ha láttál már tinit biztos, hogy tudod miről beszélek...újra elért az érzés, hogy szar anya vagyok.
Bár állítólag a jó anyák ismérve, hogy szar anyáknak érzik magukat, így talán van esély még számomra is :D
Ekkor mi történik??? Jön Vekerdy és előadást tart a kamaszkorról :O Hát ki nem hagytam volna a világ összes kincséért sem, és most sem csalódtam, sírtam, nevettem, sírva nevettem és ami a legfőbb megnyugodtam és már bátran engedem a gyerekem a kamasz korba és hiszem, hogy minden rendben lesz...és, hogy miért gondolom ezt?
„…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni. Aki ezt tudja, az védve megy be az iskolába, aztán később a kamaszkorba.” Azt hiszem ebben egész jól állunk.
„A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni.”
Mindig is úgy gondoltam az embernek azt kell csinálnia amit szeret és amitől jól érzi magát, hogy reggelente ne úgy induljon el, hogy nem már megint egy újabb nap, hanem hogy de jó egy újabb nap, így próbálom támogatni a gyerekeim abban, hogy önmaguk lehessenek. És nem rájuk kényszeríteni az én vágyaimat, azt amit én nem tudtam megvalósítani.
Aztán megtudtam, hogy ne essek kétségbe, ha a gyerekem nem sikeres az iskolában, mert sok sikeres ember veszett el a rendszerben és teljesített kiválóan az életben és hogy az iskola a 10 intelligencia közül, csak 2t mér.
Hogy 10 éves kor felett nincs más dolgom, mint hátradőlni és hagyni a gyereket élni, ön megvalósítani és ott lenni elkapni ha zuhan, és semmikép sem ítélkezni, hanem támogatni.
Hogy ez az időszak a lázadás kora és teljesen normális, és ha addig mindent jól csináltam és el tudom engedni, akkor pár év múlva eltűnik az a tekintet az én imádni való kicsi lányom szeméből és újra csak szeretet és hála lesz benne.....
Hogy 10 év felett már nem tudom eltiltani a gyereket a kütyütől, csak el kell hinnem, hogy nem lesz függő, hisz a X Y Z generáció akikről azt tartották, hogy nincs társas kapcsolata is kiül a budapesti romkocsmákba beszélgetni, mint annak idején az akkori fiatalság a kávéházakba.
És nem szabad hazudni a gyereknek, őszintének kell lenni, mert nem hülyék megérzik, ha gond van. Merjünk velük beszélni bármiről, merjünk előttük, velük sírni. Ez nagyon fontos.
És amúgy is ismeritek a dalt: Dont worry be happy (ne izgulj, légy boldog) Túl fogjuk mi élni ezt a kamasz kort, most már biztos vagyok ebben és magamban is :)
És hogy mennyire hat az emberekre az előadás, kifelé jövet a férjem megkérdezte, hogy "Miért szorítottad meg a kezem amikor Vekerdy az anyámról beszélt?" nekem fel sem tűnt az egész :)
Beszélt még Vekerdy az oktatásról, a kreativitás és a talpraesettség fontosságáról, a Waldorf iskolákról, a waldorfos diákok sikereiről és ha már itt tartunk érdemes megnézni a tanulók munkáiból álló kiállításról készült képeket is, én mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyire tehetségesek a gyerekeink:
